Napi evangélium

2021. június 12. – Szombat, Szűz Mária szeplőtelen szíve (Lk 2,41-51a)

Jézus szülei minden évben fölmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. Amikor Jézus tizenkét éves lett, szintén fölmentek, az ünnepi szokás szerint. Az ünnepnapok elteltével hazafelé indultak. A gyermek Jézus azonban Jeruzsálemben maradt anélkül, hogy szülei észrevették volna. Abban a hitben, hogy az úti társaságban van, már egy napig mentek, amikor keresni kezdték a rokonok és ismerősök között. Mivel nem találták, visszafordultak Jeruzsálembe, hogy ott keressék. Három nap múlva találtak rá a templomban, amint a tanítók közt ült, hallgatta és kérdezgette őket. Akik csak hallgatták, mind csodálkoztak okosságán és feleletein. Amikor a szülei meglátták őt, nagyon meglepődtek. Anyja így szólt hozzá: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Lásd, atyád és én bánkódva kerestünk téged.” Ő azt felelte: „Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?” Ám ők nem értették, mit akar ezzel mondani. Akkor hazatért velük Názáretbe, és engedelmes volt nekik. Szavait anyja mind megőrizte szívében. Lk 2,41-51a

Elmélkedés

A zsidó emberek számára 12 esztendős kortól volt kötelező, hogy minden esztendőben elzarándokoljanak Jeruzsálembe. Jézus talán először tesz eleget ennek az előírásnak, amikor szüleivel részt vesz a húsvéti ünnepen, de nincs kizárva, hogy korábban is elvitték. Miközben Mária és József a rokonsággal és a többi zarándokkal együtt hazafelé indul az ünnep után, Jézus a városban marad, de erről szülei nem tudnak. Amikor észreveszik, hogy nincs a hazatérők között, azonnal visszaindulnak és keresni kezdik, végül a templomban találnak rá. „Miért kerestetek? Hát nem tudtátok, hogy Atyám dolgaiban kell lennem?” – kérdezi Jézus aggódó édesanyjától és Józseftől.

Jézus ekkor nyilatkoztatja ki először, hogy Isten az ő Atyja, bár kijelentésének ezt a tartalmát az ott tartózkodó tanítók és írástudók ugyanúgy nem értették meg teljesen, ahogyan Mária és József sem.

Későbbi tanításai alkalmával nem csak azt tárja fel, hogy Isten az ő Atyja, hanem azt is, hogy Isten a mi mennyei Atyánk. Istent azért tekinthetjük atyánknak, mert minden embert gyermekének tekint, mindenki iránt jóságos, megmutatja szeretetét. Amikor tanítványai azt kérik Jézustól, hogy tanítsa őket imádkozni, ő arra bátorítja őket, hogy szólítsák Istent Atyának. A buzdítása természetesen nekünk is és minden követőjének szól, hiszen Isten gyermekei vagyunk. Bízzuk életünket Istenre és az ő gondoskodó szeretetére!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Te jól tudod, hogy mi lakik az emberben, mi lakik a szívünkben. A te képmásodat hordozzuk magunkban, ami azt jelenti, hogy nem önmagunkért, hanem neked élünk. Életünk akkor válik igazi értékké, ha azt a te és az emberek szolgálatára szenteljük. Alakíts át minket akaratod szerint, hogy szívünk mindig a te szándékaidat keresse! Add nekünk a szívünket átformáló megtérés kegyelmét, hogy Fiadhoz hasonlóan életünket áldozzuk neked!