Szeress és azután tégy amit akarsz.
(Szent Ágoston)
Legfontosabb tanítások
Krisztus: az Út
A katolikus hit rövid összefoglalása az Éneklő Egyház című imakönyvből.
Krisztus: az Igazság
A katolikus hit rövid összefoglalása az Éneklő Egyház című imakönyvből.
Krisztus: az Élet
A katolikus hit rövid összefoglalása az Éneklő Egyház című imakönyvből.
Isten Tízparancsolata
A Sínai-hegyen Istentől adott parancsok a valláserkölcsi élet örök érvényű alaptörvényei (Kiv 20). Az embernek Isten és embertársai iránti kötelességeit összegzi. érvényessége minden időben megmarad, mivel Jézus azt mondta: "Nem megszüntetni jöttem a Törvényt, hanem beteljesíteni" (Mt 5,17).
Az Anyaszentegyház ötparancsolata
Az Egyház a Krisztus által neki adott felhatalmazásnál fogva a hívek és a hívő közösség életét segítő, szabályozó rendelkezéseket hoz.
Az Egyház főünnepei és parancsolt ünnepei
A főünnepeket "méltó és igazságos" szentmisével, zsolozsmával, ünnepi imádságokkal megtartani.
Ünnepek
Az ünnepeken is ajánlatos, "illő és üdvösséges" a szentmisén részt vennünk.
A hét "főbűn"
Önmagukban talán nem mindig nagy bűnök, de sok súlyos bűnnek forrásává, "fejévé" lehetnek.
A Szentlélek elleni bűnök
Ezek az istenes élet alapjait érintik, a javulás lehetőségeit teszik kétségessé, a Szentlélek indításainak vetnek gátat, ezért különösen veszélyesek.
Idegen bűnök
Melyekkel mások bűnét elősegítjük vagy okozzuk, s ezáltal bűntársak, bűnrészesek leszünk.
A nyolc boldogság
A tömeg láttára fölment a hegyre és leült. Tanítványai köréje gyűltek, ő pedig szólásra nyitotta ajkát.
A Szentlélek hét ajándéka
A keresztények erkölcsi életét a Szentlélek ajándékai támogatják. Ezek állandó készségek, amelyek az embert tanulékonnyá teszik, hogy kövesse a Szentlélek késztetéseit. (KEK 1830)