Rettentően unalmas az életem. Szeretnék valami újat, valami szebbet találni. Élményt, örömet, valamit, ami igazán elragadott állapotot jelent. Szeretnék igazi színt, gyönyörűséget hozni újból az életembe. Legalább olyat, mint ami annak idején, gyerekkoromban olyan sok örömet szerzett. Valahogyan én ezt az Egyházban, a mostani életemben nem találom meg. Próbálkoztam már nem egy gyülekezettel, találok-e számomra valami új életet, vagy megmaradjak a régi szertartások mellett. Az a kérdés, hogy mit tegyek, hova menjek?

A papunk zárdaszüzet akar belőlünk csinálni. Semmi sem tetszik neki, amit csinálunk. Azután csodálkozik, ha nem a templomba, hanem a diszkóba megyünk. Fiatalok vagyunk, ki kell magunkat tombolni. Eleget fogunk még raboskodni férjünk mellett, és szenvedni a gyereksírás meg a pelenkázás miatt. Még élni akarunk!

Gyakran esem ugyanabba a hibába, nevezetesen: elkáromkodom magam. Ha munka közben valami nem sikerül, vagy ha nagyon felbosszantanak, már szaladnak is ki a számon a szörnyű szavak. Megbánom én rögtön utána, gyónni is elmegyek, de nagyon elkeserít, hogy nem tudok kilábalni belőle. Már arra is gondoltam, hogy minek gyónjak, úgyis mindig visszaesem a hibámba.

Összevesztünk a szomszéddal. Végül megátkozott engem is, gyermekeimet is. Igaz, én is szórtam rá az átkot. Azóta nincs nyugtom. Félek, mikor vakul, vagy hal meg a fiam, vagy a lányom. Mit tegyek, hogy a rontást levegyem róluk?

Tanácstalan vagyok. Tudom, hogy gyónni kellene legalább évente, de fogalmam sincs, hogy mit mondjak, mit gyónjak. Akárhogy kutatom, nem találok magamban bűnt.

Mindig érdeklődéssel várom újságjukat, csak a címével: „Új Misszió” nem tudok kibékülni. Elnézem azt a sok kifejező, érdekes újságcímet a katolikus sajtóban is: Távlatok, Vigília, Igen, Jel, A Szív, Zászlónk, de ez az Új Misszió nem sokat mond. Valami kiáltó címet kellett volna adni, amit látva, azonnal megveszik. Ezen elsiklik a szem. Tudom, most már nem lehet rajta változtatni, de legalább megírtam a véleményem.

Rosszindulatú daganat eszi a tüdőmet. Az orvosok egy évet adtak. Csupán 50 éves vagyok. Eddig is elég gorombán bántam a családommal, hogy viselnek el betegen és idegesen? Mit tegyek? Törjek, zúzzak, veszekedjek? Többet igyak, mint eddig? Talán legjobb lenne az öngyilkosságot választani, hiszen félek a szenvedéstől!

Pokol az életem az anyósommal! Csak azt nem értem: miért bánik így velem? Mindent megpróbáltam, de nem tudunk kijönni egymással. Mit csináljak?

Olvastam a márciusi számban a papi nőtlenségről írt sorait. Egyáltalán nem értek egyet azzal, amit annak a szegény lánynak válaszolt, aki őszintén bevallotta: fülig szerelmes egy papba. Nem tudom, honnan veszi az atya, hogy könnyebb egy papot elcsábítani, mint bárki mást?! Azt sem értem, miért ítéli el a szerelmes lányt. Őt is megilleti a bűnbocsánat. Ha úgy érzi, vétkezett, elmegy meggyónni, és kész!

Nem értem, mire jó ez az ásatag papi nőtlenség? Inkább élnének szép családi életet, nevelnének gyermekeket. Jobban is becsülnék őket, az élethez is jobban értenének, mint így. Mire való ez az egész emberkínzás?

Jó lenne elmélyíteni a köztudatban, hogy Szentatyánk apostoli levelében az eddigi 15 titkot kiegészítette a világosság titkaival. Így a teljes szentolvasó 20 titokból áll. Ebből következik, hogy a meglévő köröket ki kell egészíteni 20 főre. Mivel az új titkokat nem ismerik annyira a hívek, mint a régieket, jó lenne megmagyarázni.

Nagymamám gyakran emlegeti: életében hányszor elvégezte a nagykilencedet, s ez milyen nyugalmat ad neki. Szégyellem megkérdezni tőle, hogy mi az? Várom az atya válaszát!

Imre atya sokat szenvedett már a kórházban. Amikor meglátogattam, fájdalmában öntudatát is elveszítette. Oly szánalmasan nézett ki, hogy sírva mentem haza. Később súlyos gerincműtéten esett át, most a járással kínlódik. Talán nem leszek tapintatlan, ha érdeklődöm: hogyan érintette lelkileg ez a nagy megpróbáltatás? Sorsát hogyan tudja összeegyeztetni a Jóisten jóságával?

Kérdem, hogy miért mellőzi az Egyház azokat a mozgáskorlátozottakat, akik hívást éreznek a szívükben a szerzetesi életre? Jézus mindenkit befogadott barátai, követői közé, legyen beteg vagy egészséges! Mi zárt ajtóba ütközünk. Miért?

Csoda történt velem a lourdes-i barlangnál. Az egyik kardvirág kezdett egyre tüzesebb vörös színt adni, mintha belül, a virág belsejében neonfény lenne. Akkor döbbentem meg igazán, amikor az erős fény megszűnt. Megértettem, hogy Mária közbenjárására szabadultunk meg elnyomóinktól. (A levél a szovjet hadsereg kivonulása után nem sokkal íródott – a szerk.) Hangsúlyosan kellene erről beszélni, írni. Írtam megfelelő helyre, de azt hiszik, hogy valami megszállott lélek tudatlan fantáziája az egész. Önnél bizonyára megértésre találok.

Azt olvastam, hogy minden oltárban szentek ereklyéi vannak. Hová teszik ezeket, és miért? Rájövök, mennyi titka van az Egyháznak!

Senki sem szeret. Mindenki utál, gyűlöl. Észrevettem, még ha jó képet vágnak is, csak azért teszik, mert vagy félnek tőlem, vagy ki akarnak használni. Hogy létezik az, hogy ennyire gonoszak legyenek az emberek?

Nem tudok megszabadulni bűneimtől, szenvedélyeimtől, a káromkodástól a részegségig. Annyiszor elhatároztam már, de minden hiába! Mit tegyek?

Úgy érzem, hogy csúszok lefelé. Csupa kísértés, bűn van a lelkemben. Semmi lángolás, semmi tűz nincs az életemben, csak keserűség.

Az a panaszom, hogy nem tudok imádkozni. Régebben olyan igazán, szívből mondtam a rózsafüzért, a többi imát. Most azon kapom magam, hogy egészen másra gondolok, sőt el is alszom rajta. Segítséget kérek az atyától, hogy mit tegyek? Vagy nem is lehet változtatni ezen?