Az a panaszom, hogy nem tudok imádkozni. Régebben olyan igazán, szívből mondtam a rózsafüzért, a többi imát. Most azon kapom magam, hogy egészen másra gondolok, sőt el is alszom rajta. Segítséget kérek az atyától, hogy mit tegyek? Vagy nem is lehet változtatni ezen?

„Zajos templomok” cím alatt válaszoltam korábban egy levélre. Most az ottani viselkedésről szeretnék írni. Már amikor kívülről meglátom, meghatódás járja át szívemet: ez szent hely, Isten háza és a mennyország kapuja. Keresztvetéssel köszöntöm. Ha egy kis lehetőség adódik, bemegyek szentségimádásra. Majdnem biztos, hogy nyitva van, vagy az előteret elzáró rácsig be lehet jutni.

Mondja, miért utálják annyira a fiatal papok az öregasszonyokat, akik pedig a legbuzgóbb hívek? Ők adják össze az adományokat. A mi papunk is kerüli az öregeket. Ne mondja: sok a dolga, mert a fiatalokkal nagyon szívesen időz. Azt hiszem, meg is fejtettem a talányt: csak az öregasszonyok mennek gyónni, tehát őket csak a bűneikről ismeri. Ha szóba állna velünk, kiderülne néha egy kis jó is rólunk. Hallottam, hogy a fiataloknak így beszélt az öregasszonyokról: a szentfazekak. Miért? Jobb az, aki csak néha megy el a templomba, a férfiakról nem is szólva: tőlük felkopna az álla a plébános úrnak.

Mit szól atya a mai fiatalokhoz? Én csak botránkozom rajtuk, és kétségbeesem, amikor a jövőre gondolok! Ezek oly könnyelműek, oly hitetlenek, nem tudnak semmit abból, hogyan illik viselkedni. Mintha csak arra születtek volna, hogy bosszantsanak mindenkit, főként az öregeket! Tessék őket jól megdorgálni, ne felejtsék el!

Nagy panaszom, hogy nem tudok aludni. Éjszakáim egyenesen szörnyűek. Már a lakás egy távoli szobájában alszom, mert családom nyugalmát is tönkretettem. Állandóan forgolódom és nézem az órát. Szinte jajgatok kínomban, hogy míg mások jóízűen alszanak, én a szemem sem tudom lehunyni. Valóságos istenverés ez! Mit tegyek?

Rosszindulatú daganat miatt operálnak, utána jön a kemoterápiás kezelés, talán a halálom is közel. Borzalmasan félek, ami a betegségnél is jobban tönkretesz.

Tanácstalan vagyok. Tudom, hogy gyónni kellene legalább évente, de fogalmam sincs, hogy mit mondjak, mit gyónjak. Akárhogy kutatom, nem találok magamban bűnt.

A tévéhíradókban csodálkozva és bosszankodva látom, hogy a bűnöző arcát eltakarják, vagy elmosódott képpel felismerhetetlenné teszik. Szeretnék jól a szemébe nézni a gazembernek, de nem láthatom. Miért illeti meg őt ez a nagy kedvezmény?

Sok embert megzavar, hogy településünkön nemcsak hitoktat egy nős fiatalember, de vasárnap, ha nem jön a papunk, a templomban ő beszél, áldoztat. Sőt, már temetett is. Tessék már felvilágosítani, hogyan, és miért lehetséges ez?!

Atya is hitoktat. Nem veszi észre, hogy kár egyetlen hittanórát is megtartani? Hogy milyen kicsi az egész hittantanításnak a hatékonysági foka? Nem látja, hogy csak addig járnak a gyerekek szentmisére, míg általános iskolások, pecsételik az ellenőrző füzetet, vagy az órán megkérdezik, voltál misén? Aztán elmaradnak. Atya nem látja, hogy a hittanosok magatartása nem válik el a nem hittanosokétól? Ezek után még van kedve tanítani?

Karácsony táján könnyebben megnyílik pénztárcánk: nemcsak a boltokban hagyunk több pénzt, de hamarabb adunk a koldusnak is. De mindenkinek nem jut... S mit tegyünk azzal, akiről szinte biztosan tudjuk, hogy valamilyen hamis ürüggyel kér tőlünk adományt? Mit tegyünk, hogy utólag ne bántson a lelkiismeret?

Nem tudom, mit akarnak azzal a Hasznossal, vagy Fallóskúttal? Kik járnak oda még éjszaka is? Azt megértem, hogy Lourdes-ba mennek, mert Bernadettet szentté avatták és számtalan csoda történt. De Klára asszonyról, sem csodáról itt nem tudni semmi biztosat!

A papunk zárdaszüzet akar belőlünk csinálni. Semmi sem tetszik neki, amit csinálunk. Azután csodálkozik, ha nem a templomba, hanem a diszkóba megyünk. Fiatalok vagyunk, ki kell magunkat tombolni. Eleget fogunk még raboskodni férjünk mellett, és szenvedni a gyereksírás meg a pelenkázás miatt. Még élni akarunk!

Öregember vagyok. Hitetlenül éltem. Sokszor tettem minden vonalon olyat, amit én is szégyelltem. Lebetegedtem. Félek a haláltól. Jó lett volna vallásosnak lenni. De most már késő. Vagy kezdhetek még valamit magammal? A lelkiatya talán tud ebben eligazítást adni.

Dühít az anyák napja! Gyerekek állnak kezükben virággal, meghatottan, az anyákat ünnepelve. De hol vannak az apák? A válasz sokszor e kérdésre: mit ünnepeljünk rajtuk?! Az ivást, a durvaságot? Az anyák gyöngédek, becézgetik gyermeküket. De az édesapáknak meg kell felelniük a szigorú apaképnek. Ők nem lehetnek kedvesek. Minden gyereknek szeretnie kell az anyját, de az apáktól rettegniük kell! Pedig sok gyerek inkább az apjához húzódna. Miért szorítjuk ki gyermekeink életéből a szerető édesapát? És vajon miért csak titokban lehetnek érző szívű férfiak? Szeretném egyszer azt is látni, hogy a képeken az édesapa öleli magához gyermekét. Ne csak azt mondják áhítattal a gyermekek: szeretlek, édes, drága, jó anyám, hanem azt is, szeretlek, édes, drága, jó apám!

Öreg és beteg vagyok, depresszióval küszködök. ĺrjon nekem valami vigasztalót, ha tud!

Sokszor hallom, ahogyan a papok imádkozzák nagybetegek gyógyulásáért: „A testi betegségek és csapások ostorai atyai kezedből származnak, mivel akaratod nélkül hajunk szála sem eshetik le.” Az egész szöveg ellen tiltakozik bennem valami. Minden rossz az Istentől származik? Hogy van ez az egész imádság? Igaz ez? Ne haragudjon, hogy ilyesmit kérdezek, de jó lenne tisztán látni.

Napi áldozó vagyok. Úgy szeretnék valami melegséget érezni, valami érezhetőt, amikor az Úr Jézust magamhoz veszem. Semmit sem tapasztalok. Mit tegyek, hogy ne csak a lelki szárazság jusson nekem?

Berúgtam. Csúnyán összevesztem a faterommal, lekáromkodtam, megütöttem. Ő erre kirúgott. Most azután hajléktalan és munkanélküli lettem. Mit tegyek? Azon csodálkozom, hogy ő még ezek után templomban jár, sőt, áldozik.

Imre atya sokat szenvedett már a kórházban. Amikor meglátogattam, fájdalmában öntudatát is elveszítette. Oly szánalmasan nézett ki, hogy sírva mentem haza. Később súlyos gerincműtéten esett át, most a járással kínlódik. Talán nem leszek tapintatlan, ha érdeklődöm: hogyan érintette lelkileg ez a nagy megpróbáltatás? Sorsát hogyan tudja összeegyeztetni a Jóisten jóságával?