Nagy kérésem lenne: legyen már végre csend templomainkban, különösen a szentmiséken. Ez az imádság háza, ahol az ember szeretne megnyugodni. És mi van? A babák sírnak, a kisgyerekek járkálnak. Miért hozzák el a szentmisére az anyák gyerekeiket? Az idegeim már teljesen kikészültek. Legalább egy mise lenne, ahonnan kitiltanák a kisgyermekes anyákat! Vagy én maradjak el a szentmiséről? Legyen szíves támogatni kérésemet, orvosolni panaszomat. Örökké hálás leszek!

Húszéves voltam, amikor kétségbeesett kérdéssel térdeltem gyóntatóm elé: Bűnöm gyümölcsét élvezem, és édesnek találom. Megértem Isten ajándékaként azt a kort, amikor már hazavágyom Egyházanyám ölére. De még most is hitványul gyónok. Hová álljak mindaddig, amíg a gyermeki, maradéktalan engedelmességre meg nem térek? Aki ilyet mond vagy kérdez, annak a lelkipásztor azt feleli: Kifelé, tisztátalan!

40 éve nem gyóntam. Amikor mégis elszántam magam, a pap nem gyóntatott meg, hanem arra utasított, hogy előbb vegyek részt néhány, gyónásra előkészítő beszélgetésen, csak ezután járuljak a szentségekhez. Nemhogy örült volna annak, hogy megtért egy lélek, még terheket rakott rám. Igaz, azt mondtam, hogy 40 éven keresztül nem éltem bűnös életet.

Harmadikos gimnazista vagyok. Már 4. osztályos korom óta pap szeretnék lenni mindenáron. Probléma csak akkor merült fel, amikor fellapoztam az Egyházi Törvénykönyv 1041. kánon 6. pontját. Eszerint nem lehet pap, aki a szent rend gyakorlásával járó cselekményt végzett úgy, hogy nem vette fel az illető rendet. Én pedig már pár éve „misézek”, vagyis csak utánzom a szentmisét. Igaz, amikor ezt olvastam, rögtön felhagytam a misézéssel. Remélem még nem késő, hogy ez akadály ne legyen majd a felszentelésemhez. Vagy már késő? Ha igen, akkor most mit tegyek? Mindenféleképpen pap szeretnék lenni. Teljesen kutyaszorítóban vagyok, kérem, segítsen rajtam!

Érettségi előtt álló lány vagyok. Nem értem, miért ellenzi az Egyház a próbaházasságot? Ha valaki egy életre leköti magát egy másik emberhez, ahhoz nagyon jól kell őt ismernie. Sok olyan házasságot ismerek, ahol szexuális problémák miatt váltak el, mivel ezen a téren nem ismerték egymást, csak később derült ki, hogy nem illenek össze. Nem értem az Egyházat: küzd a válás ellen, de ilyen elavult eszmékkel megakadályozza, hogy jó házasságok jöjjenek létre.

Bajban vagyok a Miatyánk egyik kérésével: „Ne vígy minket kísértésbe!” Amikor elgondolkozom rajta, mindig az jut az eszembe, hogy azért könyörgök mennyei Atyámnak, hogy Ő ne vigyen engem a bűnbe. De tudom, lehetetlen, hogy Isten vesztünket akarja. De akkor mit jelent? Kérem, próbálja megmagyarázni.

Csúnyán összevesztem a szomszédommal, a legravaszabb módon bosszant, lehetetlenné teszi az életünket. Igaz, én is visszaadom a kölcsönt. Már azon gondolkozunk a férjemmel, hogy elköltözünk.

Rengeteg baj van vele. Mindent megteszünk érte, de sehogy sem jó. Még azt is emlegeti, hogy szociális otthonba megy! Mit tegyünk?

Olvastam a márciusi számban a papi nőtlenségről írt sorait. Egyáltalán nem értek egyet azzal, amit annak a szegény lánynak válaszolt, aki őszintén bevallotta: fülig szerelmes egy papba. Nem tudom, honnan veszi az atya, hogy könnyebb egy papot elcsábítani, mint bárki mást?! Azt sem értem, miért ítéli el a szerelmes lányt. Őt is megilleti a bűnbocsánat. Ha úgy érzi, vétkezett, elmegy meggyónni, és kész!

Tele van a hócipőm, padlásom az „Isten áldja, fizesse meg”-gel. Inkább adnának pár forintot, ahelyett, hogy a „vatikáni valutával” fizetnek ki.

Nem értem, hogy változhatnak az Egyház törvényei és rendeletei? Amikor én piarista gimnáziumba jártam, még halálos bűnt követett el, aki pénteken húst evett! Most már ez nem érvényes. Ha valaki szentáldozás előtt evett vagy csak vizet is ivott, nem áldozhatott, most csak egy óra a szentségi böjt! (...) Azt is tanították, hogy a szentmise szövege latin. Ez nem változhat, mert a latin régi nyelv. Ma már ez sincs érvényben. A szentmise rendje is erősen megváltozott. (...) Jézus azt mondta: „Nem megváltoztatni jöttem a törvényeket!” – mégis megváltoztatják. (...) A pápa hit és erkölcs dolgában tévedhetetlen! Akkor melyik pápa tévedett, aki elrendelte, vagy aki a fenti halálos bűnöket eltörölte?

Nekem biztos gyenge a hitem, pedig próbálom erősíteni. Nem értem, az Isten ezt vagy azt miért tette, vagy miért nem változtat rajta? Édesanyámmal meglátogattuk rokonainkat. Szomorúan láttuk, hogy az idősebb, 92 éves néni már nem hall, gyakran elesik, ilyenkor a botjával mindent lever, összetör. 86 éves húga ápolja. Hazafelé jövet azon gondolkodtam: Uram Jézus, mi dolga van még ennek a szerencsétlennek, hogy élnie kell így, holott ő is szívesen meghalna?! Pár nap múlva egy életerős, 62 éves ember halt meg, akinek 32 éves nyomorék fiát kellett volna még ápolnia kis, vézna felesége mellett. Hogy szeret hát minket a Jóisten?!

Öregember vagyok. Hitetlenül éltem. Sokszor tettem minden vonalon olyat, amit én is szégyelltem. Lebetegedtem. Félek a haláltól. Jó lett volna vallásosnak lenni. De most már késő. Vagy kezdhetek még valamit magammal? A lelkiatya talán tud ebben eligazítást adni.

Szép családom van. Feleségem, három gyermekem, szépen berendezett lakásom. Sajnos megszerettem egy szép leányt a hivatalomban. Azóta nincs nyugtom. Már italhoz is nyúltam, hogy felejtsem. Minden hiába!

Történnek az emberrel úgynevezett „véletlen” dolgok, amit nem lehet megmagyarázni az események összejátszásával, csak a gondviselő Isten csodájával. Amikor levélírónkkal az alábbi esemény történt, aznap nem tudott dolgozni. Csak imádkozott. Mintha nem is a földön járt volna. Szűz Máriához, őrangyalához, kedves szentjeihez sóhajtozott szüntelen. Azért írta le az alábbi, szerinte „csodát”, hogy az olvasók is tanuljanak meg bízni, ha netán baj éri őket.

Akár a múltat, akár a jelent nézem, azt látom, hogy a Katolikus Egyházat állandóan bántják. Nem tudom megérteni, miért. Hiszen szünet nélkül csak a szeretetet hirdeti és gyakorolja.

Gyönyörű, háromszintes házat építettünk. Két évig majdnem beleőszültem az anyagbeszerzésbe, majd’ beleszakadtam a munkába! Képzelje el: mire elkészült, nincs kinek lakni az új házban: feleségem itthagyott, magával vitte mindenemet, a két gyereket. Összeállt valakivel. Most nézhetem egyedül az üres lakást. Később esetleg el kell távoznom albérletbe, és fizethetem hűtlen feleségemnek fizetésem jó részét. Nem értem ezt a helyzetet!

Többször olvastam, hogy azoknak, akik válás után újra megházasodnak, az Egyház nem szolgáltatja ki a szentségeket. Tudok azonban ilyen helyzetben lévő személyekről, akiket a gyóntató feloldoz, és áldoznak. Miként értelmezhetjük? Nem feltételezem, hogy szentségi ügyekben is van „kiskapu”.

Egy idegosztályon kezelt leány írja: Úgy érzem, hogy katolikus testvéreim nem fogadnak be maguk közé. Legjobb esetben azt mondják, hogy jót kívánok, meg hogy szeretlek. Nem is törődnek velem. Ez a magány nagyon gyötrelmes. Múltkor az engesztelő szentórán imádkoztak értem, de akkor is egyedül hagytak. A barátnőm, aki szintén katolikus, olyan megjegyzéseket tett, hogy nincs rád szükség, meg hogy add oda az életed, és maradjál az „intézetben”. Tudom, hogy nem maradok kórházi kezelt, s azt is, hogy rám szükség van, és nem akarok lemaradni semmiről. Idővel nagyon szeretnék családot alapítani.

Van egy rossz szokásom: mise alatt is sokszor rátekintek a vérrel verítékező Krisztus festményére. Szavakkal nem tudom kifejezni, hogy mit érzek. Annyira belemerülök az imádkozásba, hogy észre sem veszem a mise végét. Adjon valami jó tanácsot, hogy el tudjam terelni figyelmemet a képről.