Szeress és azután tégy amit akarsz.
(Szent Ágoston)
A lelkiatya válaszol
Jézus Szívének legnagyobb ajándéka
Mindig hallom, hogy papunk hirdeti: elsőpéntek! Ekkor többet gyóntat, mint máskor. Miért? Azt is hallottam, ahogy beszélték egymás között, hogy sajnálja, mert megszakadt a nagykilencedje. El sem tudom képzelni, mi az? Csak azt sejtem, hogy a Jézus Szíve-szoborral kapcsolatban áll. Tessék engem felvilágosítani!
A szenvedések értelme
Imre atya sokat szenvedett már a kórházban. Amikor meglátogattam, fájdalmában öntudatát is elveszítette. Oly szánalmasan nézett ki, hogy sírva mentem haza. Később súlyos gerincműtéten esett át, most a járással kínlódik. Talán nem leszek tapintatlan, ha érdeklődöm: hogyan érintette lelkileg ez a nagy megpróbáltatás? Sorsát hogyan tudja összeegyeztetni a Jóisten jóságával?
Minek a nagy család?
Atyám! Szeretem a Jóistent, hiszem is, de úgy érzem, hogy az utóbbi időben az Ő nevében a Római Katolikus Egyház papjai nagyon sokat akarnak ráerőltetni a megromlott anyagi helyzetű családokra. Ha lenne családjuk, mint a görögkatolikus vagy református papoknak, akkor közelebb lennének a realitásokhoz, mert most olyan messze vannak, mint Makó Jeruzsálemtől. Az abortusz megszüntetésére való törekvésük azt bizonyítja, hogy önök soha nem ismerték a lakásszerzés nehézségeit. Nem tudják, hogy egy férfi képtelen 5 gyermeket eltartani, a feleség keresetére is szükség van, sokba kerül a gyermekruha. Szép a nagy család, de csak akkor, ha a szülők megalázó kéregetés nélkül el tudják tartani. Önöknek, atyám, inkább a jelen körülmények jobbátételén kellene fáradozniuk!
Fallóskút!?
Nem tudom, mit akarnak azzal a Hasznossal, vagy Fallóskúttal? Kik járnak oda még éjszaka is? Azt megértem, hogy Lourdes-ba mennek, mert Bernadettet szentté avatták és számtalan csoda történt. De Klára asszonyról, sem csodáról itt nem tudni semmi biztosat!
Szegény gazdagok – gazdag szegények
A nyolc boldogságot minden görögkatolikus temetésen hallom. Hetet belőlük úgy-ahogy értek, de pont az elsőt nem. Hogy lehet boldog az, aki nyomorog? Miért jaj annak, aki gazdag? Nem értem.
Nincs mit meggyónnom
Tanácstalan vagyok. Tudom, hogy gyónni kellene legalább évente, de fogalmam sincs, hogy mit mondjak, mit gyónjak. Akárhogy kutatom, nem találok magamban bűnt.
„Ne vígy minket kísértésbe!”
Bajban vagyok a Miatyánk egyik kérésével: „Ne vígy minket kísértésbe!” Amikor elgondolkozom rajta, mindig az jut az eszembe, hogy azért könyörgök mennyei Atyámnak, hogy Ő ne vigyen engem a bűnbe. De tudom, lehetetlen, hogy Isten vesztünket akarja. De akkor mit jelent? Kérem, próbálja megmagyarázni.
A gazdagok felelőssége
Valaki azt írta nekem: én előttem a magántulajdon oly szent, mint az, hogy Krisztus Urunkat keresztre feszítették, és harmadnapon feltámadott.
Isten javunkra engedi a szenvedést
Akaratom ellenére is megbotránkozom a Jóistenben. Mi, emberek a rosszakat megbüntetjük, Ő pedig pontosan fordítva, azokat árasztja el keresztekkel, akik szeretik Őt. Hogy lehet ezt megérteni?
Bolondot csinálnak belőlem
Önök szünet nélkül prédikálják: szeretni, mindenkihez jónak lenni! Ez a legfontosabb! De engem állandóan becsapnak, átráznak! Már bocsánatot kérek, de az a kereszténység, hogy hülyét csináljanak az emberből, jó bolondja legyek mindenkinek?
Megátkozott a szomszédom
Összevesztünk a szomszéddal. Végül megátkozott engem is, gyermekeimet is. Igaz, én is szórtam rá az átkot. Azóta nincs nyugtom. Félek, mikor vakul, vagy hal meg a fiam, vagy a lányom. Mit tegyek, hogy a rontást levegyem róluk?
Hazugság nélkül is lehet élni?
Az az én nagy gondom, hogy szeretném rendben tartani a lelkemet, de képtelen vagyok rá. Ugyanis nem lehet hazugság nélkül élni. Lehetetlent kíván az Isten, amikor az a parancs, hogy meg kell mondani az igazat. A szomszéd állandóan faggat, hogy mennyi pénzem van a takarékban. Állandóan kölcsön kér. Mit tegyek?
Hitetlen lett a fiam
Fiamat özvegyen neveltem fel. Minden áldozatot meghoztam azért, hogy vallásos ember váljék belőle. Ez látszólag sikerült is, hiszen saját maga kívánkozott egyházi iskolába, ahol a legbuzgóbb diák volt. Azóta teljesen hitetlen ember lett belőle. Annyira, hogy csak cinikusan, maró gúnnyal beszél a vallásról. Hiába könyörgök neki, hogy legalább szegény édesanyja kedvéért jöjjön el velem a szentmisére, hajthatatlan! Saját fiam tesz a sírba! Mit tegyek vele?
Kiszolgáltatottan
Az egyik számában olvasva sorait, nagyon elszomorodtam. Hát tökéletesen ki vagyunk szolgáltatva a természet törvényeinek és az emberek kénye-kedvének? Istennek nincs hatalma felettünk, csak elindította az egészet? Akkor kár imádkozni, kár reménykedni, hogy Isten megsegít. Tökéletesen ki vagyunk szolgáltatva a természet és az emberek kegyetlen erőinek!
A szenvedőké és tűrőké a mennyek országa
Kórházban voltam. Ott a vallásos betegek így biztatták magukat: a szenvedőké és tűrőké a mennyek országa! Ezt imádkozva a súlyos beteg is megnyugodott. Kérem, legyen szíves megmagyarázni ennek a mondatnak tartalmát, hátha nekem is erőt ad!
Áldozhat a református?
Városunk fele katolikus, fele református, ezért sok a vegyes házasság. Az ökumenikus szellemben élő családok mind a két vallás istentiszteleteire eljárnak, mindenki a maga módján gyakorolja hitét, amelyben megkeresztelték. Olyat is tapasztaltam, hogy református szentáldozáshoz járul, illetve katolikus úrvacsorát vesz. Szerintem ez helytelen. Önnek mi a véleménye?
Túlzás naponta áldozni
A szomszédasszonyom mindennap eljár misére, meg áldozni is szokott. Szerintem ez már túlzás. Elvégre csak mértékkel szabad csinálni mindent.
Miért áldozat a szentmise?
Nem értem, miért áldozat a szentmise, és hogyan lehet azt mondani, hogy Jézus minden szentmisében megismétli kereszthalálát. Tessék engem felvilágosítani!
Nős ember az oltárnál
Sok embert megzavar, hogy településünkön nemcsak hitoktat egy nős fiatalember, de vasárnap, ha nem jön a papunk, a templomban ő beszél, áldoztat. Sőt, már temetett is. Tessék már felvilágosítani, hogyan, és miért lehetséges ez?!
Szent Antal-imalánc
Egyre jobban terjed az úgynevezett Szent Antal-lánc. Íme, egyik változata: „Ezt az imát 9 napon át mindennap 7-szer kell elimádkozni! Fénymásolatot kell készíteni 9 példányban, ebből mindennap egy-egy másolatot tegyen más-más templomba, vagy küldje el ismerőseinek. Ekkor kérése meghallgatást nyer. Még sohasem fordult elő, hogy ne nyert volna meghallgatást. De vigyázzon, ne tartsa magánál ezt az imát, tovább kell adni, mert különben nagy bajok érhetik.”