Szeress és azután tégy amit akarsz.
(Szent Ágoston)
A lelkiatya válaszol
A jók miért szenvednek?
Mindig beteg vagyok, csak a kórházakat járom, pedig olyan jó voltam egy életen át. Ha zúgolódom, az egészségesek azt mondogatják: a tűrőké és a szenvedőké a mennyek országa. Ezzel még jobban kikészítenek. Ha az én helyemben lennének, biztos másképp beszélnének.
Bocsánatkérés és elégtétel
Hirtelen felindulásomban megbántottam valakit. Valóban csúnyán törtem ki magamból, tulajdonképpen ok nélkül. Azóta hiába szólítgatom, mindig érezteti velem az összecsapást. Kérdem a lelkiatyát: mit tegyek, hogy minden helyreálljon?
A vőlegényem nincs megkeresztelve
Megtaláltam az igazit! Elhatároztuk, hogy összeházasodunk, csak az a probléma, hogy nincs megkeresztelve. Nagyon szeretjük egymást, de hallani sem akar a vallásról. Ettől függetlenül lehet templomi esküvő? Én nagyon szeretném, mert mindig vallásos voltam.
Isten érthetetlen útjain
Nekem biztos gyenge a hitem, pedig próbálom erősíteni. Nem értem, az Isten ezt vagy azt miért tette, vagy miért nem változtat rajta? Édesanyámmal meglátogattuk rokonainkat. Szomorúan láttuk, hogy az idősebb, 92 éves néni már nem hall, gyakran elesik, ilyenkor a botjával mindent lever, összetör. 86 éves húga ápolja. Hazafelé jövet azon gondolkodtam: Uram Jézus, mi dolga van még ennek a szerencsétlennek, hogy élnie kell így, holott ő is szívesen meghalna?! Pár nap múlva egy életerős, 62 éves ember halt meg, akinek 32 éves nyomorék fiát kellett volna még ápolnia kis, vézna felesége mellett. Hogy szeret hát minket a Jóisten?!
Nem lehetek anyám áldozata
Nagy gondban vagyok. Öreg édesanyámat nagy nehezen sikerült felvétetni a szociális otthonba. Azóta csak sírdogál, búskomor lett. Igaz, engem is bánt valami belül. De hát mindent megkap az otthonban. Semmi baja nem lesz! Mi pedig végre szabadok leszünk. Az ember nem lehet áldozata az anyjának!
Meg akartam ölni magam
Édes Istenem, nagyon megbántottalak, amikor meg akartam ölni magamat. De Te szeretsz engem. Megmentettél. Ne hagyd, hogy megismételjem, amire a gonosz lélek ösztönöz. Az a fiú, aki romlásba vitt, boldog, biztos nevet rajtam. Ne legyen egy nyugodt perce sem!
Könnyű egy papot elcsábítani?
Olvastam a márciusi számban a papi nőtlenségről írt sorait. Egyáltalán nem értek egyet azzal, amit annak a szegény lánynak válaszolt, aki őszintén bevallotta: fülig szerelmes egy papba. Nem tudom, honnan veszi az atya, hogy könnyebb egy papot elcsábítani, mint bárki mást?! Azt sem értem, miért ítéli el a szerelmes lányt. Őt is megilleti a bűnbocsánat. Ha úgy érzi, vétkezett, elmegy meggyónni, és kész!
Hagyjanak már békén a papok
Miért hajszolják a papok a misét, a hittant? Gyönyörködni akarnak bennünk? Sikerélmény kell nekik! Nyugodjanak már bele, hogy más kell az embereknek: diszkó, szórakozás.
Ami a szívemen, a számon
Egy naponta áldozó asszony oly gyűlölettel tud beszélni mindenkiről, aki nincs jelen. Becsmérli rokonait, sőt, papját is. Botránkozunk fölötte: hogyan fér össze mindez a vallásosságával. Igazunk van?
Miért nem vörös a misebor?
Nem értek egyet azzal, hogy úrfelmutatáskor az egész világon fehér bort használnak, nem pedig pirosat. Sokat töprengek rajta, de nem találom a magyarázatát.
A papokról
Hogyan lehet az olyan pap méltó a hivatásához, amelyik a szemembe vágja, hogy halálomat kívánja?! Hogyan hallgassam az Igét az ő szájából, hogyan gyónjak, áldozzak nála? Kíváncsian várom a lelkiatya válaszát.
A papok lelki életéről
Egy idős papot meg szoktam látogatni. Mindig egy könyvet olvasgat évek óta. Nem merem megkérdezni: Nem unja? És ezen kívül mit csinálhat egész nap? Érdekes, hogy olyan titok számomra az ő és az összes pap élete!
Jobb lenne elválni?
Nem vagyok a válás híve, de úgy érzem, vannak tarthatatlan helyzetek is. Gondolok itt egy brutális, italozó férjre, vagy egy kicsapongó asszonyra. Szerintem elegendő ok lenne a szakításhoz az örökös családi perpatvar, a rendszeres veszekedés is. Miért nem engedi az Egyház a válást?
Nincs értelme vitatkozni
Nem érti meg a saját fiam, hogy magától semmi nincs, kell lennie valakinek! Hallom a tv-ben, egy idős nő nagy okosan elmondja, hogy ő csodálja a világot, hisz a teremtésben, de nem hisz a Teremtőben! Pedig, tanultam filozófiát, a kettő korrelatív fogalom, az egyik feltételezi a másikat. Ilyen értelmetlen az ember?
Az egyházi tanítóhivatalról
Nem tudom elfogadni, hogy az egyházi tanítóhivatal demokratikus szavazással döntse el, melyik könyv, szöveg sugalmazott Szentírás, Isten szava. Szerintem ez kitűnik magából a Bibliából, a családi, ősi hagyományból, saját tapasztalatomból, amit segít a vigasztaló Szentlélek.
Félek a jövőtől
Tessék rajtam segíteni! Majd’ kitör a frász, annyira félek! Van, amikor meg tudom mondani pontosan, hogy mitől, máskor pedig csak úgy általában reszketek a jövőtől. Legtöbbször az egész hét eszemben van, ami következik. Úgy érzem, hogy tökéletesen tehetetlen vagyok a rám váró feladattal szemben. Úgy tudom irigyelni azokat, akiket nem izgat semmi, és minden sikerül nekik. Én már előre remegek, a végén mégis teljes a kudarc.
Nagyon feledékeny vagyok
Csodálkozom azon, hogy haragszanak rám, amikor valamit elfelejtek. Igaz, sokszor előfordul. Néha lelkiismeret-furdalást érzek emiatt, de megérthetnék, hogy én ilyen vagyok. Vagy talán mégis baj van velem?
Ki kell magunkat tombolni
A papunk zárdaszüzet akar belőlünk csinálni. Semmi sem tetszik neki, amit csinálunk. Azután csodálkozik, ha nem a templomba, hanem a diszkóba megyünk. Fiatalok vagyunk, ki kell magunkat tombolni. Eleget fogunk még raboskodni férjünk mellett, és szenvedni a gyereksírás meg a pelenkázás miatt. Még élni akarunk!
A vatikáni valuta „árfolyama”
Tele van a hócipőm, padlásom az „Isten áldja, fizesse meg”-gel. Inkább adnának pár forintot, ahelyett, hogy a „vatikáni valutával” fizetnek ki.
Kinek adjak, kinek ne?
Karácsony táján könnyebben megnyílik pénztárcánk: nemcsak a boltokban hagyunk több pénzt, de hamarabb adunk a koldusnak is. De mindenkinek nem jut... S mit tegyünk azzal, akiről szinte biztosan tudjuk, hogy valamilyen hamis ürüggyel kér tőlünk adományt? Mit tegyünk, hogy utólag ne bántson a lelkiismeret?