Egy aranyos leányt veszek feleségül. Már el is jegyeztük egymást, mégis, amikor közeledni próbálok hozzá, elhúzódik. Úgy vágyódom utána, és ő nem akarja, pedig szeret.

Mind gyakrabban jönnek hozzánk Jehova tanúi, a szektások. Bűnt követek-e el, ha nem engedem be őket a lakásba, és elküldöm? Szerintük aki embertársait gyűlöli, az Jézust gyűlöli, és ahová Jézus betért, ott megvendégelték. Én nem gyűlölöm őket, csak ezekre nem vagyok hajlandó. Vétkezem-e a Jóisten ellen?

Imre atya sokat szenvedett már a kórházban. Amikor meglátogattam, fájdalmában öntudatát is elveszítette. Oly szánalmasan nézett ki, hogy sírva mentem haza. Később súlyos gerincműtéten esett át, most a járással kínlódik. Talán nem leszek tapintatlan, ha érdeklődöm: hogyan érintette lelkileg ez a nagy megpróbáltatás? Sorsát hogyan tudja összeegyeztetni a Jóisten jóságával?

Férjem idült alkoholista. Nagyon sokat szenvedek tőle. Főként az érdekel: hogyan fogadjam, amikor részegen hazatámolyog? Diadalkapuval – ahogy ő szeretné, vagy furkósbottal – ahogyan én? Egyáltalán, mihez kezdjek vele?

Egy naponta áldozó asszony oly gyűlölettel tud beszélni mindenkiről, aki nincs jelen. Becsmérli rokonait, sőt, papját is. Botránkozunk fölötte: hogyan fér össze mindez a vallásosságával. Igazunk van?

Gyakran esem ugyanabba a hibába, nevezetesen: elkáromkodom magam. Ha munka közben valami nem sikerül, vagy ha nagyon felbosszantanak, már szaladnak is ki a számon a szörnyű szavak. Megbánom én rögtön utána, gyónni is elmegyek, de nagyon elkeserít, hogy nem tudok kilábalni belőle. Már arra is gondoltam, hogy minek gyónjak, úgyis mindig visszaesem a hibámba.

Szeretnék komoly lelki életet élni. Tudom, hogy ez lelki vezető nélkül nem megy. Papunk agyon van terhelve. Kereshetek-e egy férfit vagy nőt, aki az Isten felé vezető úton segítségemre van?

Mindig beteg vagyok, csak a kórházakat járom, pedig olyan jó voltam egy életen át. Ha zúgolódom, az egészségesek azt mondogatják: a tűrőké és a szenvedőké a mennyek országa. Ezzel még jobban kikészítenek. Ha az én helyemben lennének, biztos másképp beszélnének.

Kislányom még nem volt elsőáldozó. Amikor áldozni megyek, ő is jön velem, s egy keresztet rajzol homlokára az áldoztató pap. Legutóbb keservesen sírt, mert a pap bácsi félretolta, és nem kapott keresztet, mint más templomban. Mit tegyek? Ne vigyem szentmisére többé a gyerekemet?

Gyógyíthatatlan beteg vagyok. Fehérvérűség. Adják, adják a vért, de tudom, hogy meg vannak számlálva a napjaim. Nem tudok belenyugodni. Rettegek attól, hogy mennyit kell még szenvednem. Borzalmasan félek a haláltól! Sajnálom a családomat is. Mi lesz velük? Állandó kísértésektől szenvedek. Hol az öngyilkosság környékez, hol zúgolódom Isten ellen. Úgy szeretnék egy kis nyugalmat teremteni a lelkemben! Tessék rajtam segíteni!

Hirtelen felindulásomban megbántottam valakit. Valóban csúnyán törtem ki magamból, tulajdonképpen ok nélkül. Azóta hiába szólítgatom, mindig érezteti velem az összecsapást. Kérdem a lelkiatyát: mit tegyek, hogy minden helyreálljon?

Foglalkozva Kis Szent Teréz életével, nem értem, hogyan létezik az, hogy élete vége felé testileg is, lelkileg is nagyon szenved. Ugyanakkor naplójában a legszebb lapokat írja, sőt vidám és jókedvű. Hogyan lehetett benne ez a kettősség?

Tele vagyok kétségekkel, hogy tiszta-e a szívem? Évekkel ezelőtt meggyóntam-e mindent? Talán elhallgattam valamit, mert fiatalkoromban nem tartottam bűnnek. Már arra gondoltam, hogy egy papírra felírom minden bűnömet, akkor biztos, hogy nem marad ki semmi. Így legalább megnyugodnék. Úgy szeretnék olyan hófehér lélekkel áldozni, mint amilyen az a megkeresztelésemkor volt. Szeretnék szent lenni! Én, aki olyan bűnös vagyok...

Harmadikos gimnazista vagyok. Már 4. osztályos korom óta pap szeretnék lenni mindenáron. Probléma csak akkor merült fel, amikor fellapoztam az Egyházi Törvénykönyv 1041. kánon 6. pontját. Eszerint nem lehet pap, aki a szent rend gyakorlásával járó cselekményt végzett úgy, hogy nem vette fel az illető rendet. Én pedig már pár éve „misézek”, vagyis csak utánzom a szentmisét. Igaz, amikor ezt olvastam, rögtön felhagytam a misézéssel. Remélem még nem késő, hogy ez akadály ne legyen majd a felszentelésemhez. Vagy már késő? Ha igen, akkor most mit tegyek? Mindenféleképpen pap szeretnék lenni. Teljesen kutyaszorítóban vagyok, kérem, segítsen rajtam!

Sokfajta ünneplésről hallok mind a házasok, mind a papok között. Itt ezüstmenyegző van, ott vasmise. Sajnos nem vagyok tájékozott. Szégyellem megkérdezni, inkább a lelkiatyának teszem fel a kérdést: mit jelentenek ezek? A válasz minden bizonnyal nemcsak engem érdekel, hanem másokat is.

Dühít az anyák napja! Gyerekek állnak kezükben virággal, meghatottan, az anyákat ünnepelve. De hol vannak az apák? A válasz sokszor e kérdésre: mit ünnepeljünk rajtuk?! Az ivást, a durvaságot? Az anyák gyöngédek, becézgetik gyermeküket. De az édesapáknak meg kell felelniük a szigorú apaképnek. Ők nem lehetnek kedvesek. Minden gyereknek szeretnie kell az anyját, de az apáktól rettegniük kell! Pedig sok gyerek inkább az apjához húzódna. Miért szorítjuk ki gyermekeink életéből a szerető édesapát? És vajon miért csak titokban lehetnek érző szívű férfiak? Szeretném egyszer azt is látni, hogy a képeken az édesapa öleli magához gyermekét. Ne csak azt mondják áhítattal a gyermekek: szeretlek, édes, drága, jó anyám, hanem azt is, szeretlek, édes, drága, jó apám!

Öreg és beteg vagyok, depresszióval küszködök. ĺrjon nekem valami vigasztalót, ha tud!

Öregember vagyok. Hitetlenül éltem. Sokszor tettem minden vonalon olyat, amit én is szégyelltem. Lebetegedtem. Félek a haláltól. Jó lett volna vallásosnak lenni. De most már késő. Vagy kezdhetek még valamit magammal? A lelkiatya talán tud ebben eligazítást adni.

Fiatalkoromban vallásos voltam. Egy szomorú napon elmaradt minden: ima, templom, áldozás. Hitemet is elvesztettem. Most, ötvenen túl, nem tudom, hogy, de visszatértem régi hitemhez, annyi év után. De hogyan kezdjem el a vallásos életet? Mit szólnak az emberek, ha meglátnak a szentmisén? A pap hogy fogad a gyóntatószékben, amikor megmondom, harminc éve nem gyóntam? Tessék útbaigazítani!

Vajon mi az oka, hogy még a magukat vallásosnak tartó emberek nagy része sem megy el a vasárnapi szentmisére? Mit lehetne tenni, hogy vonzó legyen a mi legszentebb szentmiseáldozatunk?