Szeress és azután tégy amit akarsz.
(Szent Ágoston)
Programok – Események
Ima a világbajnoki döntő előtt
Hazai pályán lehet világbajnok a magyar vízilabda-válogatottunk, a ma esti döntőben Horvátország ellen ugranak medencébe a fiúk Bátran állíthatjuk, hogy az egész magyar nemzet várja a ma esti mérkőzést, amely kapcsán Szabó-Molnár Bálint atyát kérte meg a 777, hogy írjon egy rövid fohászt. Hajrá, magyarok!
Segíts az iskolatáskáddal!
Az Auchan és a Katolikus Karitász közös akciót indít, amelynek keretében jó állapotban lévő, használt iskolatáskákat gyűjtenek az áruházakban. A kezdeményezés július 27-től augusztus 9-ig tart minden Auchan áruházban.
Húszéves a Szent Damján-tábor
Idén már huszadik alkalommal rendezik meg a Szent Damján-tábort 2017. július 31. és augusztus 4. között a Debrecen melletti Dorcas Szabadidőközpontban.
Esterházy-emlékfutás emlékhelytől emlékhelyig
Hétnapos futásra kerül sor a Felvidéken Búcstól Alsóbodokig 2017. szeptember 10. és 16. között az Esterházy-emlékévben Zsélyi Zoltán szervezésében.
Íme, a következő Ifjúsági Világtalálkozó helyszíne!
Látványos videóval mutatkozik be a 2019-es Ifjúsági Világtalálkozót vendégül látó Panamaváros – a Közép-Amerikában található metropolisz tengerparti sugárútjánál jelentős események történnek majd két év múlva.
Az egyedüllétből az együttlétbe: Nagymarosi Ifjúsági Találkozó október 7-én
Október 7-én rendezik meg a következő Nagymarosi Ifjúsági Találkozót, amelynek programjai ez alkalommal az imádság köré szövődnek majd. Az őszi találkozó főelőadását Nagy Bálint jezsuita atya, a magyar jezsuita rendtartomány hivatásgondozója tartja. Meghívólevelében kifejti: az imádság nem magányos gyakorlat, hanem egy olyan belső otthon, amelyben személyes tér nyílik a teremtő Istennel való találkozásra.
Kiválasztották a panamai Ifjúsági Világtalálkozó főhelyszínét
A „Cinta Costera Uno”, az óceán partján húzódó látványos utat jelölték ki a panamai Ifjúsági Világtalálkozó rendezvényeinek legfontosabb helyszínévé.
Parolin bíboros államtitkár augusztusban Oroszországba látogat
„A pápa munkatársaként utazom Oroszországba. Ferenc pápa hidakat kíván építeni, hogy növekedjen a világban a megértés és a párbeszéd képessége, továbbá azt szeretné, hogy az igazságosság és a béke légköre és környezete alakuljon ki.”
Megszépül és bővül a nyíregyházi görögkatolikus iskola
Elkezdődött a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola tetőtér-beépítés befejezési munkálatainak elvégzése.
Új honlapja van a Világiak pápai dikasztériumának
A www.laityfamilylife.va honlapon érhető el a Világiak, a család és az élet vatikáni dikasztériuma. A weboldalon híreket olvashatunk a szerv által végzett tevékenységről, a közösségi hálókon közzétett friss információkról és videókat is megtekinthetünk.
Ferenc pápa boldoggá avat két vértanút kolumbiai útja során
A Szentatya boldoggá avat két kolumbiai vértanú papot szeptemberi kolumbiai apostoli látogatása során. Greg Burke, a Szentszék Sajtótermének igazgatója elmondta, hogy Jesus Emilio Jaramillo Monsalve de Arauca püspököt és Pedro Ramirez Ramos atyát szeptember 8-án az oltár dicsőségére emeli a pápa egy szabadtéri szentmise során Villavicencióban.
„A gregorián a lélek éneke” – Megnyitották Vácon a gregorián fesztivált
Ünnepi szentmisével nyitották meg Vácon, a Barátok templomában július 6-án, csütörtökön délelőtt a VII. Váci Nemzetközi Gregorián Fesztivált. A főcelebráns Beer Miklós váci megyéspüspök, az Országos Magyar Cecília Egyesület elnöke volt.
A miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium felvételt hirdet
„Ha úgy érzed, hogy felelős értelmiségiként tenni szeretnél a cigányság felemelkedéséért és a cigány-magyar együttélésért, valamint tagja szeretnél lenni egy jó közösségnek, köztünk a helyed!”
Székely János kinevezett szombathelyi megyéspüspök beiktatási szentmiséje élőben a Bonum Tv műsorán
A Bonum Tv, a Katolikus Rádió és a Mária Rádió élő közvetítést ad Szombathelyről július 8-án 10.30-tól Székely János kinevezett szombathelyi megyéspüspök beiktatási szentmiséjéről.
Bemutatták a panamai 2019-es Ifjúsági Világtalálkozó hivatalos himnuszát
„Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.” (Lk 1,38) – Lukács evangéliumának idézetével kezdődik a 34. Ifjúsági Világtalálkozó hivatalos himnusza, amelyet 2019-ben rendeznek meg a közép-amerikai országban.
Júliusi Új Misszió
Az Új Misszió katolikus folyóirat Egyházunk életéből közöl színes és érdekes információkat.
Gyűjtés a viharkárok helyreállítására
A június 21-i pusztító vihar károsultjainak megsegítésére a Karitász a 1356-os adományvonalán és bankszámláján is várja mindazok felajánlását, akik segíteni szeretnének a bajba jutottakon.
Péterfillérek gyűjtése
A Magyar Katolikus Egyház június 29-e, Szent Péter és Pál apostolok ünnepe utáni első vasárnap, idén július 2-án tartja a péterfillérek gyűjtését az ország katolikus templomaiban. A befolyt összeget a Szentatya karitatív céljaira fordítják.
Régi zenei napok Váccon
A 33. Régi Zenei Napokat június 24. és július 1. között Vácon rendezi meg a Filharmónia Magyarország Koncert- és Rendezvényszervező Nonprofit Kft.
Boldog Apor Vilmos gyerekszemmel
A Győr Egyházmegyei Vagyonkezelő Központ Szent László Látogatóközpontja által Boldog Apor Vilmos vértanú püspök tiszteletére meghirdetett, általános iskolás diákok számára kiírt rajzpályázat eredményhirdetésére június 16-án került sor. A díjakat Veres András megyéspüspök adta át.