Nagyon sokan szeretnék ugyanezt, de nem az érzés a lényeg, hanem a valóság. A legnagyobb titok az Úr Jézus valóságos jelenléte az átváltoztatott Szentostyában. Akár érezzük, akár nem. Sokan szeretnének valami csodálatosat látni, de az Úr Jézus hitet követel. Ugyanilyen nagy rejtelem: hogyan táplálja lelkünket; hogyan növeli bennünk a legfontosabb erényeket: a hitet, reményt, szeretetet, lelki erőt, sok egyebet.

Az egész rejtélyt talán megvilágítja, ha arra gondolunk, azt sem érezzük, ahogyan az étel táplálja testünket, a lenyelt falatból energia lesz, és vérünk széthordja minden egyes sejtbe. Azt tapasztaljuk, ha nem eszünk, elfogy az erőnk, lassan éhen halunk. Ugyanezt érzi meg, aki nem veszi magához a mennyei eledelt, lelkileg előbb-utóbb elpusztul, mocsok, bűn tanyája lesz. Viszont ahhoz, hogy a szentáldozás minél nagyobb élmény legyen és növelje bennünk a szeretetet, három dolog kell:

1. Tiszta lélek. Halálos bűnnel áldozni lélekgyilkolás, nem szabad a bűn tanyájára bevinni a Legszentebbet. Ha valaki lelkileg halott, áldozás előtt a legőszintébben és a legnagyobb bánattal meg kell gyónnia. A bocsánatos bűnöket már a szentmise elején töröljük magunkból.

2. Előkészület. A szentmisén szívvel-lélekkel ott kell lenni. Ezt úgy értem, hogy az áldozásra készülő figyel minden mozzanatra és szóra. Csodálatos az átváltozást körülölelő ima, amit kánonnak nevezünk. Ez nem unalmas, hiszen van belőle nyolc változat. Az átváltoztatásnál, úrfelmutatásnál tudatosan felindítjuk a hitet, hogy a minket szerető, értünk meghalt és feltámadt Jézus jött közénk, de nem azért, hogy bezárják a szentségházba, hanem hogy a mi éhes, sebzett lelkünkbe költözzék. Közvetlen előkészület az Úr imája, a Miatyánk, ez a szentáldozás asztali imája, az egymás iránti tudatos szeretet felindítása: senkire sem haragszom, mindenkinek megbocsátok. Az Isten Báránya, a végén a legmeghatóbb kéréssel: adj nekünk békét, egészen megrendíti az ember lelkét.

3. A hálaadás. Nem lehet Jézussal a szívünkben kirohanni az utcára, vagy azonnal hétköznapi dolgokkal foglalkozni. Nagy papjaink két órát is miséztek, mert nem tudtak elszakadni a szentségi Jézustól. A lelkiélet mesterei hangoztatják, hogy a szentáldozás utáni áhítattól függ, mennyi kegyelmet, vigasztalást kapunk. Papságom óta nyugtalanított, hogy magamhoz veszem, akit a legjobban szeretek, és utána azonnal menni kell a híveket áldoztatni, nem imádkozhatom nyugodtan. Nos, ezt megoldotta a betegség: gerincem, kezem zsibbadása miatt érsek atyánk megengedte, hogy buzgó harangozónőm áldoztasson helyettem, hiszen nálunk, hála Istennek, majdnem mindenki jön az oltárhoz. Azóta szentáldozás után beülök a papi székbe, és nyugodtan feldolgozom magamban mindazt, amit Jézus akar velem közölni, és én akarok neki mondani. Az élet legcsodálatosabb percei, amikor szentáldozás után a helyünkre megyünk. Van, aki térdre borul, s még az arcát is a kezébe rejti, van, aki ülve szinte magába roskad. Próbálja meg így, akkor biztos, hogy minden szentáldozás nagyon sokat fog nyújtani.