Nem is gondolják, milyen nehéz dolgot kérdeznek. Létezik egy nagyszerű leány és egy kiváló fiatalember. Ha nem ilyenek lennének, akkor nem fordulnának hozzám, hanem tennék, amit heves ösztönük sugall. Nagyon szerelmesek egymásba. Csodálatos családot szeretnének alapítani, amit nem ronthatnak el már az esküvő előtt. Az a kérdés, hogy a jegyesség alatt mennyire közeledhetnek egymáshoz.

Pontosan megmondani: mit szabad, mit nem, ez esetben lehetetlen. Csak a két szélső pontot lehet meghatározni. A jegyesek között bizonyos gyengédségek, becézgetések természetesek. Igaz, a szerelem lényegében lelki kapcsolat. Nem a hajszín, a külcsín a lényeg, hanem ő, az egyéniség, az a különös valami, az a varázsos kisugárzás, amely körülvesz egy-egy igazi leányt, férfit. Azonban ez a lélek testbe öltözött, ez a lelkiség testén keresztül sugárzik a szerelmes felé. Ráadásul házasságra készülnek, ezért nem lehet elképzelni, hogy meg ne simogatnák, meg ne csókolnák egymást. Íme, ez az érem egyik oldala.

A másik oldal, az önök megfogalmazásával élve, hogy nem szabad testileg teljesen átadni egymásnak magukat. Egyszerűen azért nem, mert még nem házastársak. Csak azoknak van joguk, sőt, legsúlyosabb kötelességük tökéletesen egymásé lenni, akik már végelegesen elhatározták, kit választanak. Kimondták, hogy a milliónyi férfi és nő közül egyes-egyedül őt szeretem, csak vele, méghozzá holtomiglan-holtáiglan akarok élni, teljes életközösségben, mindenfajta bajban és jóban együtt. Ez a házasság, a többi csak felelőtlen játék a legveszedelmesebb tűzzel, ezért tilos.

De most jön a jegyes állapot legnehezebb része. Ez pedig az, hogy be kell tartani a nemiség, a testi szerelem határait. Kedveskedünk egymásnak, de nem játszunk felelőtlenül házaséletet! Rettentő nehéz. A szerelmeskedés nagyon könnyen átcsap érzékiségbe, és olyasmit tehetnek, már szinte ész nélkül, amit később nagyon megbánnak.

Gyökössy Endre: Ketten – hármasban című könyvét idézem: „Egy Ádám mondta: Másfél évig jártunk jegyben Évámmal. Nem kis erőfeszítésembe került, s nem egy álmatlan, de átimádkozott éjszakámba, hogy megvédjem fel-fellobbanó vágyamtól. Házasságunk első heteiben egyszer meghatottan mondta feleségem: »Ha nagyon akartad volna, odaadtam volna magam, de csak azért, hogy el ne veszítselek, de köszönöm, hogy jobban szerettél magadnál. Áldjon meg érte az Isten!« Ez volt életünk legszebb, legmeghittebb órája.”

Ugyancsak az ő könyvében olvasható: „A fiatalokat szeretnénk megvédeni sokféle kíntól, keserűségtől, a későbbi házaséletre is kiható csömörtől. Megtartani szeretnénk őket az érett szerelemre és a mély érzelmi élményképességre.”

Végezetül sokat kell imádkoznia önmagáért és a másikért. Nagyon nagy dolog az, hogy az ember a másikat egy egész életen keresztül boldoggá tudja tenni. Hihetetlen nagy szeretetre, türelemre, önzetlenségre van szükség ahhoz, hogy mindketten egy életen keresztül áldani tudják azt a napot, amikor az oltár előtt örök hűséget esküdtek egymásnak. Ebben nem kis szerepet játszik: hogyan telt el a jegyesidő.