Szeress és azután tégy amit akarsz.
(Szent Ágoston)
A Szeretet Kis Apostolai Világi Intézet látogatása a Szentatyánál
Ferenc pápa köszöntötte az intézet alapításának 60. évfordulója alkalmából szervezett zarándoklat résztvevőit.
Az intézet La nostra Famiglia Egyesülete közel 3000 fős zarándoklatot szervezett Rómába, amelynek kapcsán Ferenc pápa a szerdai általános kihallgatás előtt a VI. Pál teremben fogadta a résztvevőket. A Szentatya köszöntésében különös szeretettel fordult az Egyesület gondozásában lévő sérült gyerekekhez és fiatalokhoz. „Az Intézet alapítója, Boldog Luigi Monza atya érezte annak szükségét, hogy szeretettel és szakértelemmel kell közel állni a sérült emberekhez. Legyen az ő karizmája példa a családok és a közfelelősséget vállalók számára” – mondta Ferenc pápa, majd imájukat kérve, szívélyes áldását adta a jelenlevőkre, és átsietett a Szent Péter Téren kezdődő általános kihallgatására.
(vt)
Hozzászólások