Jól tudom, hogy valóságos darázsfészekbe nyúlok, mihelyt a papi nőtlenségről, idegen szóval a cölibátusról írok. Csak azt nem tudom, miért kavarja fel ez a kérdés az indulatokat. Minket papokat érint, akik ezt önként vállaljuk. A hitetleneket egyáltalán nem érinti, a híveknek pedig csak hasznuk származik belőle.

De előbb nézzük a legfontosabb tényeket. Fontos tudni: a papi nőtlenség nem isteni parancs, hanem csak egyházi törvény. Az Egyháznak, a pápának joga lenne megszüntetni. Tudni kell azt is, hogy sok katolikus pap nős, például a görög katolikus és az anglikánok közül áttért papok.

Nem parancs a nőtlenség, de az Úr Jézus és Szent Pál által ajánlott, tökéletesebb életállapot. Jézus mondta: „Van, aki a mennyek országáért önként mond le a házasságról”. Szent Pál írja Korintusba: „A nőtlennek arra van gondja, ami az Úré: hogyan járjon az Úr kedvében. A nős azonban világi dolgokkal törődik: hogyan keresse felesége kedvét, azért meg van osztva... Ezt javatokra mondom, nem azért, hogy tőrbe csaljalak, hanem hogy a feddhetetlen életre és az Úrhoz való osztatlan ragaszkodásra segítselek titeket”. A Bibliától indítva a papok először önként vállalták a nőtlenséget. A szokásból már 306-ban törvény lett, az elvirai zsinaton. A legújabb Egyházi Törvénykönyvben a 277. kánon ezt parancsolja: „A klerikusok kötelesek a mennyek országa kedvéért örökös és teljes önmegtartóztatásban élni, ezért meg kell tartaniuk a cölibátust, mely Isten különös ajándéka; ezáltal a szent szolgálatra rendelt szegények könnyebben kapcsolódhatnak osztatlan szívvel Krisztushoz, és szabadabban szentelhetik magukat Isten és az emberek szolgálatára”. Ez az Egyház gyakorlata. Hisszük, hogy a pápa vezetésével Egyházunkat a Szentlélek irányítja a helyes úton. Ezért nincs helye okoskodásnak.

Miért mondunk le a családi életről, és vállaljuk a magányosságot? Nem azért, mintha kiégett lelkű, mindenkiben csalódott, nőgyűlölő férfiak lennénk. Ilyet fel sem szentelnek, csak olyat, aki igazi férfi, nagy benne a szeretet, az odaadás, az alkalmazkodás, minden, ami képessé tesz valakit arra, hogy nagyon jó férj és apa legyen. Csak a papban a szeretet még nagyobb. Egy nőnél és a családi életnél százszor jobban szereti az Úr Jézust és jegyesét, az Egyházat. Neki nem egy kis szoba, hanem a Végtelen kell! Természetesen erre a vágyat, a képességet Isten adja, ez karizma, külön kegyelmi ajándék.

Az biztos, hogy kemény élet. Igazi acélos akaratú férfiaknak való, akiknek mindenük a Főpap, az imádság, aki agyondolgoztatja testét, hogy ne lázadozzon az édes iga ellen, gondosan kerüli a bűnre vezető alkalmakat. Igaz, hogy elég komoly kereszt is. Fiatalkorban biztos, hogy meggyötrik a test vágyai, egész életében pedig a magány. Ez időskorban még nehezebb, nincs aki segítene, amikor már minden oly nehéz. De tudja azt a pap, hogy a nős ember élete sem paradicsomi állapot. A férj és az apa is szenved annyit, mint ő. Nem képzeljük mi magunkat olyan nagy hősöknek. Ha arra gondolok, hogy mi, papok szeretjük, segítjük egymást, akkor a magány is nagyrészt feloldódik.

Valaki azt mondta: tőlem nősülhetnek a papok, de azért a miénk maradjon csak nőtlen. A papot magánya a hívekhez űzi, mindenki apja, anyja, testvére, gyermeke, azért, mert nincs sajátja. Az igazi hívő örül annak, hogy a tisztelendő atya egyedülvaló, megbecsüli, szereti, segíti, hiszen csak értük él.