A szülők tisztelete Isten terveinek, az általa alapított rendnek tiszteletén alapszik. Az életet Istentől kaptuk, szüleink közvetítésével. Isten őket rendelte fölénk segítségül, hogy amíg el nem érjük felnőtt ítélőképességünket, irányítsanak és neveljenek minket, valamint gondoskodjanak rólunk. A fenti idézetek két fogalmat emelnek ki:

Tisztelet: Szüleinkkel való kapcsolatunkat egész életünkben a tiszteletnek kell jellemeznie. Gondolkodásunkban és beszédünkben a szeretet, kiengesztelődés, a tőlük kapott gondoskodásért való hála nyilvánuljon meg. Ne a lázadás, az ítélkezés, vagy a gyűlölet uralkodjon bennünk. A tisztelet parancsa akkor is köt minket, ha szüleink súlyos hibákat követtek el nevelésünkkel kapcsolatban. Az isteni parancs nem tartalmaz feltételes módot: „Tiszteld, ha…” csak annyit mond: tiszteld! – A tiszteletnek és a szeretetnek abban is meg kell nyilvánulnia, hogy idős, magatehetetlen szüleinkről úgy gondoskodunk, mint saját magunkról.

Engedelmesség: A gyermeket mindaddig kötelezi, amíg nagykorú nem lesz, és nem rendelkezik az eltartásához szükséges keresettel. A gyermekeknek nem kell teljesíteniük szüleiknek azon elvárásait, amelyek őket személyes méltóságukban vagy lelkiismeretükben sértik. Nem szabad engedelmeskedni nekik, ha bűnt kívánnak tőlük. Például: lopást, paráznaságot, vagy a hit megtagadását. Ez a szabály érvényes a világi hatalmakra is.

A negyedik parancsolat arra is felhívja a figyelmet, hogy engedelmeskedjünk minden fölöttünk lévő hatalomnak:

„Engedelmeskedjetek az Úr kedvéért minden emberi méltóságnak akár császárnak, mint legfelsőbbnek, akár a helytartóknak, akiket ő küldött a gonosztevők megfenyítésére és a jók dicséretére.” (Pt 2,13–14)

Engedelmeskedjünk tehát:
– országunk törvényeinek,
– a fölénk rendelt hatóságoknak és hivatalos személyeknek, (vö. 2Tim 2,1–2)
– tanárainknak, gondviselőinknek,
– lelkipásztorainknak és az Egyház vezetőinek (lelkiatya, püspök, pápa), elöljáróinknak.

„Fiatalok, engedelmeskedjetek az elöljáróknak. Viselkedjetek alázattal, mert az Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak azonban kegyelmet ad.” (1Pt 5,5)

Az engedelmességnek az szab határt, ha a fölöttünk lévő hatalom lelkiismeretünkkel súlyosan ellenkező, vagy Isten törvényeit sértő dolgot kíván tőlünk. Ilyenkor az a szabály érvényes, hogy: „Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint embereknek.” (ApCsel 5,29)

Segítő kérdések a tízparancsolat alapján:
Megsértettem-e szüleimet tiszteletlen beszéddel, vitatkozással, szoktam-e veszekedéseket provokálni? – Megütöttem-őket? – Kívántam-e halálukat? – Betegségben megadtam-e a jó ápolást? – Ellenszegültem-e szüleim akaratának? – Megsértettem-e hazám törvényeit? – Vétettem-e tiszteletlenséggel vagy engedetlenséggel tanáraim, világi, vagy egyházi elöljáróim ellen?

Segítő kérdések az Újszövetség fényében:
Tisztelem-e Máriát, Jézus Krisztus édesanyját? Tisztelem-e a szenteket, akik példát adtak Jézus követésére?
Némely szülő birtoklóan szereti gyermekét, úgy gondolja, uralkodhat teste, lelke, hivatása felett. Nem tudatosul benne az, hogy a gyermek Isten tulajdona, ő csak megbízást kapott, hogy felnevelje és Istenhez vezesse őt. „Aki atyját, vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám.” (Mt 10,37)
A felnőtt fiatal vizsgálja meg: szabad vagyok-e a megkötöző szülői szeretettől? Érzek-e felelősséget, hogy önálló személyiség legyek? Tudok-e szabadon dönteni hitem, hivatásom, házastársam kiválasztása és a jövőm felől?
A szülők iránti tisztelet parancsa kiterjeszthető a rokonságra is.

Ápolom-e a kapcsolatot szüleim testvéreivel és azok gyermekeivel? (Nagyszülők, unokatestvérek, nagybácsik és nagynénik.) Tanúságot teszek-e előttük Jézusról, beszélek-e nekik hitről? Ha távol vannak Istentől, Egyháztól, és szeretnének közeledni, segítek-e nekik jó lelkigyakorlattal, könyvekkel, elkísérem-e őket szentgyónásra egy jó lelkiatyához? Imádkozom-e az üdvösségükért? Ha betegek, szívesen végzek-e szolgálatot körülöttük, meglátogatom-e őket a kórházban? Próbálok-e békíteni, ha örökség, vagy egyéb ügyben harag támadt közöttük?
Mint fiatal szülő, nem szabad engednem, hogy szüleim elkényeztessék gyermekeimet „mindent megengedő” magatartásukkal.
Mint fiatal felnőtt nem szabad engednem, hogy szüleim beleszóljanak párválasztásomba. Tanácsukat meghallgatom, de nekem kell eldönteni felelősségteljesen, hogy kivel akarok élni egy életen át.
Mint házasságban élő fiatal, nem szabad engednem, hogy anyám (vagy apám) szembeállítson házastársammal és elidegenítsen tőle. Ezért:

– Tudom-e határozottan, (de szeretettel) megkívánni, hogy szüleim fogadják el nevelési elveimet a gyermekeimmel kapcsolatban?
– Tudom-e visszautasítani szüleim negatív kritikáját, ami házastársam ellen hangzik el?
– Tudom-e határozottan képviselni döntésemet (szüleim ellenére) párválasztásommal, vagy hivatásommal kapcsolatban?
– Bátran képviselem-e az Evangélium értékrendjét szüleim gyengébb hitével szemben?
– Megbocsátottam-e szüleimnek mindazért, amivel ellenem vétettek gyermekkoromban: hogy nem szerettek eléggé, hogy nem volt rám idejük, hogy sok esetben ártatlanul vertek?
– Nem terhelem-e meg szüleimet anyagilag? Nem vagyok-e élősködő (elvárom tőlük, hogy eltartsanak)? Nem kívánok-e több időt tőlük, például: gyerekeimmel való foglalkozást, bevásárlást stb., amit már nehezen tudnak vállalni?

Ez a parancs kiterjeszthető a baráti körre és a munkatársakra is!

Tisztelem-e barátaimat és munkatársaimat? Voltam-e erőszakos, követelőző velük? Uralkodni akartam-e fölöttük? Gúnyoltam-e őket?
Udvarias, jóindulatú vagyok-e irántuk? Voltam-e irigy, féltékeny?
Meghallgatom-e őket, amikor problémájuk adódik, és kész vagyok-e segíteni rajtuk? Tudok-e áldozatot hozni érettük? Van-e bennem neheztelés, harag, elutasítás az ő családjuk vagy rokonságuk egyes tagjai iránt?
Önmagammal szemben van-e bennem harag, elutasítás, kicsinyhitűség, önvád?
Figyelek-e a másik ember szükségleteire? Igyekszem-e elkerülni a csúnya beszédet, hazugságot, megszólást, éles kritikát?
Visszaélek-e mások bizalmával? Féltékenységgel, csalással, lopással, veszekedéssel megbántok-e másokat?
Ha igazán szeretem a másik embert (házastársamat, gyermekeimet, barátaimat), keresem-e az alkalmat, hogy szolgáljam, segítsem, vigasztaljam, megerősítsem őt? Ha lelki problémái vannak, van-e időm meghallgatni őt? Észreveszem-e fájdalmait, örömét?
Van-e bennem vendégszeretet? Emberi kapcsolataimban a jót és az értékeket adom-e tovább, vagy inkább a rosszat és a közönségest?
Együtt érzek-e felebarátommal szomorúságában? Anyagilag segítem-e azt, aki szükséget szenved?
Segítem-e, hogy megtalálja Istent, vagy élete igazi célját? Legyőzöm-e a gőgös elzárkózásomat?
Előfordult-e, hogy elutasító, lekezelő, rosszindulatú, irigy, gúnyolódó voltam valakivel szemben?
Tudok-e jószívű, türelmes, segítőkész lenni a körülöttem élő emberek iránt?
Tisztelem-e feleségem/férjem, gyermekeim, barátaim személyiségét, szabadságát, vagy szeretném rabságban tartani őket, akaratomat érvényesíteni fölöttük?

Törődöm-e a lelki életemmel? Fejlesztem-e a hitemet? Ha lelki problémám van, keresem-e a megoldást Istennél? Ha úrrá lesz rajtam a sikertelenség, vagy csalódást érzek, ki tudom-e önteni szívemet Jézus előtt, az Oltáriszentség előtt?