Az Úr nagyon jól ismeri az ember szívét. Tudja, hogy ha teret ad szívében a kívánságnak, abból előbb-utóbb cselekedet fakad. Ezért ha el akarjuk kerülni a rossz cselekedetet, a gyökerénél kell kezdeni: a gondolatnál, a vágyakozásnál.

„Ne kívánd felebarátod házát, ne kívánd felebarátod feleségét, sem szolgáját, sem szolgálólányát, sem szarvasmarháját, sem szamarát, sem más egyebét, ami az övé.” (Kiv 20,17) Lehetne folytatni: ne kívánd autóját, nyaralóját, számítógépét, ruháját stb.
A kívánságot legtöbbször azzal lehet legyőzni, ha az ember hálát ad azért, amije van. Ez megelégedettséggel tölt el, és békét ad. Ezért ez a parancs meghívás a hálaadásra!

A Szentírás nemcsak cselekedeti bűnökről beszél, hanem olyanokról is, amelyek belső világunkban, gondolatainkban, akaratunkban történnek meg. (Például: haragtartás, neheztelés) A 9. és 10. parancs a bűnös kívánságokkal való szembenállásra buzdít. Ne kívánd, ami nem a tied! Ne engedd, hogy a számodra tiltott dolgok utáni vágyakozás lefoglalja, beszennyezze szívedet. „Óvd a szívedet minden gonddal, mert az élet ebből fakad.” (Péld 4,23)

A 9. parancsolat a legszorosabb emberi kapcsolatot, a házasságot védi!
Emlékszünk, hogy a 6. parancs: „Ne paráználkodj” tilt minden házasságon kívüli szexuális kapcsolatot. Jézus egyértelműen azt tanítja, hogy „aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében máris házasságtörést követ el vele” (Mt 5,28). Nagyon fontos, hogy szívünket, belső világunkat ne a testi vágyak foglalják le, hanem Isten. Őbenne gyönyörködjünk, igazságában, szentségében, Igéjében, s az Ő szavait váltsuk tettekre!
A felmerülő kísértéseket, bűnös vágyakat Pál apostol szerint a „hit pajzsával” (Ef 6,16) háríthatjuk el, vagyis ha azonnal megtagadjuk azokat Jézus nevében, és Istenhez fordulunk imádságban. A bűn nem az, ha eszedbe jut valami tisztátalan gondolat, hanem az, ha foglalkozol vele, engeded, hogy hatalmába kerítsen és végül legyőzzön. A Szentlélek velünk van és képes kiragadni bennünket minden kísértésből. Luther azt mondta, nem az a baj, ha a madarak elrepülnek a fejed felett, hanem az, amikor megengeded, hogy fészket rakjanak a fejeden.

Mivel a kísértésnek mindig ki vagyunk téve, folyton készenlétben kell állnunk, hogy szívünket védelmezzük. Vigyázz, hova nézel, és mit nézel, mert a kísértés és a démoni befolyás gyakran a látásodon keresztül támad! Fordítsd el tekintetedet a szemérmetlenül öltöző nőktől, hirdetésektől, filmrészletektől, fotóktól!

Segítő kérdések a tízparancsolat alapján:

Legyőzöm-e magamban a vágyakozást más ember házastársa iránt? – Elutasítom-e, és táplálom-e magamban a parázna gondolatokat? – Bűnös vágyakozással nézek-e lányokra, asszonyokra? – Nézegetek-e szemérmetlen, pornográf újságokat, fotókat, hirdetéseket, filmeket?

Segítő kérdések az Újszövetség fényében:

Jézus nemcsak azt akarja, hogy ne kívánd a másik házastársát, hanem azt is, hogy örülj a te házastársadnak. Tegyél mindennap valamit azért, hogy elégedett legyen veled, és te is elégedett legyél vele. Adj hálát érte, hogy van, és olyan, amilyen! Gyönyörködj benne, örülj neki. Ezért vizsgáld meg lelkiismeretedet:
Keresem-e az alkalmat, hogy örömet szerezzek házastársamnak?
Megdicsérem-e szépségéért, csinos öltözködéséért? – Észreveszem-e jó tulajdonságait? Hálát adok-e azért, hogy ő lett az életem társa?
Igyekszem-e elnyerni tetszését? Vigyázok-e arra, hogy tiszta, kedves, jól öltözött legyek? Elviszem-e néha vacsorázni? Figyelek-e név- és születésnapjára, házassági évfordulónkra?
A nyári szabadságot igyekszem-e úgy megválasztani, hogy közös élménnyé váljon, amire év közben is jó visszaemlékezni?
Féltékenységemmel, bizalmatlanságommal megbántottam-e házastársamat? Ha elhanyagolta hitét, vagy bűnben él, igyekeztem-e szeretettel jóra inteni és visszavezetni Istenhez?
Kifejeztem-e hálámat neki mindazért, amit értem és a családért tett?
A Teremtés könyvében (Ter 2,18) azt olvashatjuk, hogy Isten azt mondta: „Alkotok neki segítőtársat, aki hozzá illő.” Ez a mondat valami nagyon fontosat akar a szívünkbe vésni: „Az embernek hozzá illő segítőtársra van szüksége. Hiába viszi Isten az állatokat az ember elé, azok társaságában továbbra is egyedül érzi magát. Ha az emberek között csakis a test szintjén jön létre találkozás, az még nagyon állatias lehet, akkor még nem lettek egymás számára társsá. Mert mindez csak egy nagy egészbe foglalva valósulhat meg igazán, és teheti őket társakká. Az embernek segítőtársra van szüksége, de csak az a társ szünteti meg a magányát, aki mindig és mindenben vállalja vele a közösséget, és egy vele.” (Cseri: A tízparancsolat 159) Ha ez megvalósul, akkor társadat segíted, hogy ne vágyakozzon más után, aki esetleg jobban megérti. Ezért vizsgáld meg:
Elfogadom-e társam egyéniségét? Az eltérő kulturális vagy családi hagyomány szembeállít-e, vagy a szeretetben megkeresem-e a megfelelő magatartást?
A férfi/női szerepeket helyesen látom-e? Nincs-e bennem versengés, hogy mindig az enyém legyen a döntő szó? Uralkodni akarok-e társamon, és én akarom megszabni, mikor mehet templomba, közösségbe?
Imádkozom-e (és törekszem-e arra), hogy családomban béke, szeretet és öröm legyen? Tudok-e engedelmeskedni „Krisztus iránti tiszteletből” (Ef 5,21).
Fölépítettem-e a bizalmat társamban irántam? Félelmet okozok-e benne hideg magatartásommal és kemény szavaimmal?
A pénztől teszem-e függővé a gyermekvállalást, vagy bízom Istenben, hogy megélhetésünkben segíteni fog? Nem vagyok-e túlságosan költekező, fölösleges dolgokat vásárló, törekszem-e a takarékosságra?
Törekszem-e arra, hogy valóban segítőtársa legyek páromnak, vagy túlzottan számon tartom, hogy mit adtam és mit kaptam cserébe? Törekszem-e arra, hogy szép legyen az otthonunk?