Boldogan olvastam leveledet. Hála Istennek, hogy egy fiatal leánynak ez a gondja, hiszen pontosan arra szeretném megtanítani a híveket, amiről te panaszkodsz.

Az a nagy baj, hogy az emberek nagy része képtelen koncentrálni. A gyermekek a hittanórán csak percekig képesek figyelni, utána már lazítani kell. Ők is, a felnőttek is a tv-n nevelkednek, azt nézik órákon át, de ha megkérdezem: mit láttál benne ezelőtt egy vagy két órával? – semmire nem emlékszenek. Ez a feldolgozatlan sok információ rontja meg az ember értelmi és lelkivilágát. Nem figyel, csak néz, les. Kórházakban gyakori tapasztalatom: örülnek, hogy pappal fekszenek egy betegszobában. Egyszerre ezer dolgot kérdeznek, de amikor sorban szeretném megadni a választ, már nem hallgatják meg, nem tudják követni a gondolatmenetet. A könyveket sem olvassák igazán, hanem csak átlapozzák, a kiállítást se nézik, hanem csak átfutják. Ha külföldre mennek, az ott szerzett élményekből sem marad sok, mert nem megy a koncentrálás.

Hálát kell adnod a Jóistennek, hogy téged ilyen képességgel áldott meg. Az az igazi értelmi, érzelmi, lelki magatartás, amikor valaki egyetlen valamire – lehet az ima, szentkép, műalkotás, zene, költemény, könyv, szeretett személy – összpontosítja figyelmét. Nem egy pillanatra, hanem hosszasan, szinte azonosul vele, belelát mélységeibe. Közben keresi, kutatja az összefüggéseket, a közeli és a végső okokat. Hihetetlen élményt, örömet, rengeteg tudást szerez magának így az ember. Ez a titka az igazi, szép életnek, a hitéletnek, a jó imának is.

Ebben a lelki csendben, amelyben te is elmerülsz, szól a lélekhez a Szentlélek. Minden egyes gyönyörű alkotás forrása, nemcsak az imáé, elmélkedésé, hanem a művészek, a tudósok, a feltalálók, az írók alkotásai végső fokon mind a Lélek sugallatának köszönhetők. Az orvosok, az ápolók, a szegények gondozói, a jó ügyészek, bírák, a helyes beleérzést, türelmet, az igazság szeretetét mind-mind ugyanattól a Szentlélektől kapták és nyerik el az egész világon. Csak hallgatni kell rá. Csak az tudja észrevenni ezt a hangot, aki keresi a csendet. Ezért vonultak el a pusztába a remeték, a kolostorokba a szerzetesek, ezért igényli minden alkotóművész, tudós, hogy egyedül legyen, senki ne zavarja. Koncentrálnia kell, csak egy dologra figyelni sokáig, háborítatlanul.

II. János Pál pápánk ebben is csodálatos. Én is tapasztaltam, mások is elragadtatva nyilatkoztak róla: tökéletesen koncentrál. Ha szentmisét mutat be, lehetnek millióan, fújhat a szél teljes erőből, lehet ezer gondja, oly összeszedettséggel misézik, mint egy most felszentelt pap, aki első szentmiséjét tartja. Számára akkor csak az Úr Jézus létezik, senki más. Láttam őt Castel Gandolfóban egy hangversenyen: olyan odaadással figyelte az előadást, hogy meg sem mozdult. Ha emberekkel tárgyal, csak az a személy fontos, senki és semmi más. Nem tudom elfelejteni, hogy figyelt engem, amikor latinul mondtam neki pár mondatot és boldogan felismert: magyar! Teljesen az övé voltam, amikor lehajoltam és megcsókoltam a kezét.

Kisasszony, tehát jó úton haladsz!