A kérdésre a megoldást úgy tudjuk megközelíteni, ha megértjük: a nemiség a szerelem célja. Egyrészt egy férfi és egy nő lelki-testi egyesülésük által boldoggá teszik egymást. Másrészt ebből a szerelemből gyermekek születnek, termékeny a házasság. Ez újabb boldogság. Ebből következik: ha valaki magában, magának szerez testi gyönyört, kizárja belőle a másik ember boldogítását, a másik iránti szerelmet, természetellenes örömszerzés lesz, tehát ellenkezik az erkölcsi renddel. Ezért mostanában nem szeretik masturbatiónak (saját kezével előidézett játéknak) nevezni, hanem ipsatiónak. Az ipse = saját maga. Saját magának szerzi az örömet.

Erkölcstani könyveink főként a serdülők ilyesféle gondjairól írnak. A legtöbbször felnőttek problémáiról nincs szó. Igaz, hogy az erkölcsi megoldáshoz segít az, amit a fiataloknak tanácsolnak. A következőket olvashatjuk Bagi István–Diós István: Erkölcsteológia – A mértéktartás erénye című könyvének 7. fejezetében A serdülőkori maszturbáció beszámíthatósága cím alatt:

„Biztosan súlyos bűnt követ el az a serdülő, aki előre megfontolt szándékkal vétkezik. (…) Ha előre nem tervelte ki valaki ezt a bűnt, az esetek többségében nem követ el súlyos bűnt. (…) Ha szubjektíve nem követ el súlyos bűnt, meg lehet állapítani szabályos időközökben a gyónás idejét, s a közbeeső időben szabad áldoznia. (...)”

Eszerint: csak akkor követ el az illető súlyos bűnt, ha előre kitervelte, mit is fog tenni. Ha csak fokozatosan, csak félig akarva esett bele a kísértésbe, akkor nincs szó súlyos bűnről, gyónás nélkül nyugodtan áldozhat.

Azt tanácsolják, jobb a közvetett védekezés: ima, másra gondolni, egészséges, sportos életet élni, vigyázni a tévével. Ha tapasztalja az ösztönös megmozdulást, nem kell törődni vele, a figyelmet sürgősen másfelé kell terelni. Ha megtörtént az eset, nem szabad elkeseredni, meg kell tartani az önbizalmat. Bízni kell a végső győzelemben.

Mindezt önökre, felnőttekre alkalmazva: ha küzd ellene, hogy a nemi gyönyör ilyesfajta eléréséhez nincs joga, akkor ha mégis bizonyos küzdelmek után megtörténik, csak bocsánatos bűn, nyugodtan lehet menni áldozni. Tisztában van azzal a helyes erkölcsi beállítottságú lélek, hogy ez a cselekedet elüt az erkölcsi rendtől, ezért küzd ellene. Ha mégis előfordul, nem szabad kétségbeesni. Nem azt jelenti, hogy vége az erkölcsös életemnek. Tudomásul kell venni, hogy gyengék vagyunk. Bízik az ember Isten segítségében, és kész. Elesett, leporolja magát, és továbbmegy.

Azt viszont tudomásul kell vennünk, hogy testi vágyaink a serdülőkor kezdetétől egész éltünkön át nagyon sok harcot, sok győzelmet és sok kudarcot jelentenek. Olvastam valahol, hogy talán nincs is olyan ember, aki életében a VI. parancs ellen ne vétkezett volna. Ennyire erős és követelőző minden emberben a fajfenntartás ösztöne. Annak van csak vége, aki elesik és a földön marad. De aki felkel és tovább küzd, az jó keresztény.