Szeress és azután tégy amit akarsz.
(Szent Ágoston)
Az irgalmasság cselekedetei
Az irgalmasság testi cselekedetei:
"Az Egyház szeretete a szegények iránt (...) állandó hagyománya részét alkotja." A boldogságok evangéliumából, Jézus szegénységéből és a szegények iránt tanúsított figyelemből merít. A szegények szeretete még a munka kötelességének is egyik mozgatója, hogy "legyen miből adni a szűkölködőknek is". Nem csak az anyagi szegénységre terjed ki, hanem a kulturális és vallási szegénység számtalan formájára. (KEK 2444)
– 1. Éhezőknek ételt adni.
– 2. Szomjazóknak italt adni.
– 3. Szegényeket ruházni.
– 4. Utasoknak szállást adni.
– 5. Fogságban lévőket kiváltani.
– 6. Betegeket látogatni.
– 7. Holtakat eltemetni.
Az irgalmasság lelki cselekedetei:
– 1. Bűnösöket meginteni.
– 2. Tudatlanokat tanítani.
– 3. Kételkedőnek jó tanácsot adni.
– 4. Szomorúakat vigasztalni.
– 5. Bántalmakat békével tűrni.
– 6. Ellenünk vétkezőknek megbocsátani.
– 7. Élőkért és holtakért imádkozni.