Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,

szenteltessék meg a te neved;

jöjjön el a te országod;

legyen meg a te akaratod,

amint a mennyben, úgy a földön is.

Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma;

és bocsásd meg vétkeinket,

miképpen mi is megbocsátunk

az ellenünk vétkezőknek;

és ne vígy minket kísértésbe,

de szabadíts meg a gonosztól!

(Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség

mindörökké.) Ámen.

 

 

A kinyilatkoztatás Krisztusban teljesedett be. Míg a zsoltárokat Krisztus vette át az emberektől, addig a Miatyánkra Ő tanította az embereket. Teljes szövegét Szent Máté evangéliumában találjuk (6,9–13); az alkalmat, amikor Jézus elmondta, Szent Lukács írta le (11,1–2). Minden mondatában ott van az Ószövetség, annak Krisztusban való beteljesedése is; egyben mindegyik személyes felszólítást tartalmaz számunkra.

 

Krisztus kiérdemelte nekünk a fogadott fiúság kegyelmét, ezért vehetjük át tőle, és mondhatjuk mi is: 

MI ATYÁNK, AKI A MENNYEKBEN VAGY!

 

Mózes a szent, félelmetes, minden teremtményen felülálló ("transzcendens") Istennel találkozott. Krisztus, mint Főpap, Isten nevét áldozattal szenteli meg, amely egyszerre engesztelő és dicsérő – hogy Isten neve bennünk és általunk szentelődjék meg. És ez a keresztségben már elkezdődött:

SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED!

 

A szétszórt zsidó népből Isten kovácsolt egy nemzetet, majd egy országot. Dávid király, mint Krisztus előképe, Isten országának közeledtét jelezte. Krisztus pedig, mint Király kihirdeti Isten országának elérkezését. A Krisztus vére és szenvedése által megszerzett ország reménybeli polgárai vagyunk:

JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD!

 

Izrael királysága törékeny: a számkivetésben, szenvedésben tanulja meg a nép fölfedezni Isten akaratát.

– Krisztus, mint PRÓFÉTA az Őt küldő Atya akaratát teljesíti; még az Olajfák hegyén is ezt akarja. Isten akaratát nekünk itt a földön kell betöltenünk:

LEGYEN MEG A TE AKARATOD, AMINT A MENNYBEN, ÚGY A FÖLDÖN IS!

 

Isten mindenben gondoskodott a népről, amelynek kinyilatkoztatta magát (pl. a manna a pusztában).

– Krisztus, mint FŐPAP az Eucharisztiában örök táplálékot adott a vándorúton járó embereknek. Bizalommal kérhetjük tehát égi (és földi) kenyerünket:

MINDENNAPI KENYERÜNKET ADD MEG NEKÜNK MA!

 

A bűn Isten uralmával szembeni adósság, amelyet csak Ő engedhet el. – Krisztus, mint KIRÁLY megadja apostolainak az oldás-kötés hatalmát. – Csak akkor nyerhetünk mi is bocsánatot, ha megbocsátók vagyunk:

ÉS BOCSÁSD MEG VÉTKEINKET, MIKÉPPEN MI IS MEGBOCSÁTUNK AZ ELLENÜNK VÉTKEZŐKNEK!

 

Az első kísértéstől kezdve ott a lehetőség, hogy az emberi akarat Isten akaratával szembeszegüljön (Ádám, Káin stb.). – Isten akaratának teljesítése érdekében még Krisztusnak is meg kellett hoznia a maga áldozatát. A kísértésnek mindig ellenállhatunk, ha azt tudjuk mondani:

ÉS NE VÍGY MINKET KÍSÉRTÉSBE, DE SZABADÍTS MEG A GONOSZTÓL!

 

S mindazt, amit kértünk, egyúttal teljes odaadásunkat is sűrítsűk bele ebbe az egyetlen szóba:

ÁMEN.