Szeress és azután tégy amit akarsz.
(Szent Ágoston)
Fakultatív cölibátus?
Boda László teológus 5/3.
Dr. Boda László (szül.: Drégelypalánk, 1929. november 23.) teológus, író, egyetemi tanár, filozófiai eredetkutató.
Szülei: Boda Antal és Csókás Anna voltak. 1940–1944 között az ipolysági gimnáziumban tanult. 1945-ben Balassagyarmaton, 1946–1948 között Esztergomban volt középiskolás. 1948–1951 között a Pázmány Péter Egyetem teológia szakán, 1951–1954 között pedig a Katolikus Hittudományi Akadémia hallgatója volt. 1953-ban pappá szentelték. 1954–1955 között az esztergom-belvárosi plébánián volt káplán. 1955–1973 között az Esztergomi Érseki Főiskola filozófiatanára volt. 1973 óta a budapesti Hittudományi Akadémia erkölcsteológia tanszékvezető egyetemi tanára, 1979–1980 között dékánja. 1988-ban a Tilburgi Egyetem teológiai fakultásának meghívására hollandiai tanulmányutat tett. 1996 óta a történelem eredetkutatásának filozófiájával foglalkozik. 2001-ben nyugdíjba vonult.
Szakterülete az erkölcsteológia, a filozófia és az etika.
Hetilapunk, a Keresztény Élet és a nyugat-európai magyarság katolikus lapjának, az Életünknek állandó munkatársa. Nemrég vehette át gyémántdiplomáját a Hittudományi Akadémián.
(Wikipédia alapján)
Hozzászólások